Médiamegjelenések

1.jpg
Cikk címe: Nándorfehérvár helyett most Budapesten nyert csatát Hunyadi
Médium: Kisfalföld, Délmagyar, Bors
Dátum: 2018-01-03

 

Fodrászatok és pizzéria mellett a Retek utcában kis lejáró hirdeti az új hadvezér eljövetelét. Az áprilisban nyitott Hunyadi Gasztroműhely & BBQ kinézetében nem hivalkodik, nem mutogatja magát feltűnően, de mégis megbízhatóan végzi a dolgát: az ételek megkóstolása után csak arra gondolunk, hogy ez a hely egyszerű és nagyszerű!

A berendezés visszafogott, a fogások dominálnak és kiemelkednek, és igen, bevallhatjuk, hogy ez mindennél fontosabb, és ezt jól meg is fogta a vendéglátóhely.  Boros Gábor étteremvezető elmondása szerint azért Gasztroműhely a név, mivel szeretnének kísérletezgetni, újakat kipróbálni és étlapra dobni. Persze a fővárosban lerágott csont, hogy minden nap az aktuális piaci kínálatból főznek, de ennek az étteremnek előnyt ad a Fény utcai piac közelsége, amit ki is használnak kőkeményen. És nem is törekednek arra, hogy egységes legyen az étlap, találunk rajta magyarosat, BBQ-t, hamburgert, és szendvicset is.

És már az első fogásunkkal megüzeni nekünk a vezér, hogy hányjunk fittyet az apró ellentmondásokra, ugyanis a díjakat is bezsebelő Gulyásleves tartalmas, határozott ízű, helyén vannak és nem túlzott mennyiségűek a zöldségek és lé, tetején pedig a húsboglya isteni. Hunyadi specialitása a szaggatott BBQ marhanyak, amelyet az étterem mögötti szmókerben készítenek kétnaponta. Olykor tizenkét órán keresztül füstölődik az isteni marha- vagy sertéshús a sütőeszközben.

Következő harapnivalónk egy „kitekintés” volt, Hamburger BBQ sertésoldalassal, lila coleslaw salátával házi buciban. Igen, még a bucit is itt készítik, ami külön dícséretes. Textúráiban változatos, ízletes, színekben gazdag izgalmas étel, amely akár főételként is alkalmas. Ízében nincsenek túlzások és uralkodó fűszerek, az alkotóelemeket összességében és külön-külön is élvezhetjük.

Az ételsor végén Meggyes pite kóstolót tálaltak tonkahabbal, ami méltó lezárása az amúgy is kiadós étkezésnek és nem túl édes, gyümölcsös csavaros lezárás, amely megnyugtatóan hat a gyomornak, főleg ha kávé vagy egy pohár kézműves sör is lecsúszik mellé.

Összességében a Hunyadi Gasztroműhely & BBQ berendezésében egy letisztult hely, ahol az ételekre helyezik a hangsúlyt, de persze tudjuk, hogy az étkezés élvezetéhez hozzájárul a környezet is.  Minden bizonnyal állítjuk, hogy ezúttal nem karddal és pajzzsal nyert háborút, hanem remek kiszolgálással és frenetikus ételekkel diadalmaskodott Hunyadi.

Értékelés:

Az étterem kívülről és megközelítés: 3,8 / 5 pont

Belső tér, hangulat, asztal és teríték: 4,2 / 5 pont

Mosdók színvonala, tisztaság, világítás és dekoráció: 4,5 pont / 5 pont

Ételek és italok, kiszolgálás: 5 / 5 pont

Számolás, fizetés, árak és étlap: 4,8 / 5 pont

Összességében: 4,46 pont / 5 pont

Balla-Seethaler Tamás

SEETHALER

Seethaler Consulting Kft.

info[kukac]seethaler[pont]hu

+3620 983 7723

1384 Budapest Pf. 770.

seethaler logo footer

kornyezetvedelem Cégünk fontosnak tartja a környezetvédelmet. Törekszünk rá, hogy irodánk "zöld irodaként" működjön, folyamataink főleg online zajlanak.