Ez az a vendégszerző csomag, ami több vendéglátóhelynek, már a második hónaptól legalább +20% bevételt hozott.

Nem kísérletezgetünk, tudjuk, mitől lesz több Vendége egy helynek. Akár Neked is dolgozhatunk!

Felfuttató marketing csomagunk

Automata értékesítési rendszer vendéglátóhelyeknek

love_meat_tuning-46.jpg

A marketing rendszer célja az étterem bevételének növelése azáltal, hogy marketing folyamatai még szervezettebben és automatábban működjenek, az egyes marketing elemek egymást támogassák és kiegészítsék, valamint erősítsék. Ezek egyvelege által a Vendég pedig egy összeszedettebb marketing tevékenységgel találkozik, azaz jobban és egyértelműbben tudja és érzi, hogy mit kér tőle a vendéglátóhely, így egyszerűbben döntheti el, hogy él-e azzal a lehetőséggel, amelyet a marketing folyamatok perszonalizáltan felkínálnak neki.

A rendszerünk célja kettős: egyrészt az egyes Vendégek prémium termék igénybevétele felé terelése, valamint az új vendégbõl törzsvendégek akvirálása, ezzel az egyes Vendégek kosárértékének növelése.

Rendszerünk háttere a gondos tervezésen túl egy cégautomatizálási szoftver, amivel automatizáljuk a vásárlási- és háttérfolyamatokat és így megnöveljük az árbevételt. Rendszerünk viselkedés alapú emaileket, SMS-eket, postai leveleket küld az étterem nevében.

AJÁNLATKÉRÉS

kornyezetvedelem Cégünk fontosnak tartja a környezetvédelmet. Törekszünk rá, hogy irodánk "zöld irodaként" működjön, folyamataink főleg online zajlanak.