Ez az a vendégszerző csomag, ami több vendéglátóhelynek, már a második hónaptól legalább +20% bevételt hozott.

Nem kísérletezgetünk, tudjuk, mitől lesz több Vendége egy helynek. Akár Neked is dolgozhatunk!

Felfuttató marketing csomagunk

Éttermi közösségi marketing a Facebook változásai után

seethaler_etteremmarketing4.jpg
Dátum: 2018-01-18

 

Az utóbbi héten, Mark Zuckerberg és a Facebook január 11-i bejelentéseit követően attól volt hangos a marketing média, hogy - már-már szenzációhajhász módon - megszűnik a céges közösségi média kommunikáció. De ez csak egy változást eredményez. Máshogy lesz ezután, az nem kétséges, és kicsit másféle kommunikációt kell végeznie egy étteremnek is.

A SEETHALER-nél már eddig is az alábbi útjelző kövek mentén kommunikáltunk, és szerencsére ennek hatékonyságát és életben maradását a közösségi-média guru meg is erősítette bejelentésével.

De miről is szól ez a változás?

Eddig az volt a cél, hogy releváns, érdekes tartalmat találjon a facebookozó a hírfolyamban. Mostantól az a cél, hogy értelmes közösségi interakciói legyenek.

- Ezért a Facebook közönsége kevesebb posztot fog látni a hírfolyamában céges oldalaktól, márkáktól, a médiától
- Több posztot fog látni családtól, barátoktól
- Több olyan posztot fog látni, amelyben párbeszéd alakul ki

A hangsúly a párbeszéden van!

Mit tegyen egy étterem-tulajdonos, aki továbbra is a figyelem középpontjában akar maradni Facebook oldalával?

- legyen arca az étteremnek! Párbeszéd nem cégekkel tud kialakulni, hanem hús-vér emberekkel. Fotósuk készítsen portrét és munka közbeni fotókat a felszolgálókról, chef-ről, az üzletvezetőről. Legyenek a posztok között interjú-féleségek, személyes vélemények, és legfőképpen kérdés. Sok vendéglátóhelynél látjuk, hogy csak kidobják egy-egy mondat kíséretében az aktuális étlap-tételt, és várják a csodát. Kérem szépen, ezek már a jövőben nem működnek majd.

fb1

- kérdés-kérdés-kérdés. Ha már van arca az étteremnek, kérdezzünk sokat a követőktől, vagy szavaztassuk őket!

fb3

- hogy még közelebb kerüljünk a Vendégekhez, bizonyos időközönként készítsünk online élő videót. Egy rendezvényről, egy étel elkészítéséről, egy koktél megszületéséről, vagy egy kulisszatitokról. Igen, ezt szereti a Facebook - legyen akár ez az a videó, amikor az ügyvezető az irodájában ül, és éppen a következő heti beosztást készíti.

fb2

- és a végére a legnehezebb: Facebook csoportok létrehozása. Na most, nem működnek az olyan csoportok, mint "az xy étterem Facebook csoportja". Ez túl reklám-szagú, amit az emberek nem szeretnek. És itt jön képbe az, hogy valamilyen ügy mellé áll az étterem, vagy van egy missziója, üzenete. Például ha kézműves boros rendezvények vannak, akkor lehet a csoport témája a borok, céges rendezvények esetén a "hogyan szervezzünk tökéletes rendezvényt", esküvő szervezőknek pedig igazi mennyország a téma kibontása egy csoportban. De figyelem, amilyen hatékony lehet, olyan nehéz is a kézben tartása, és a folyamatos tartalomszerkesztés, ugyanis itt is naponta-kétnaponta egy-egy új témát és vitatémát kell bedobni. Nincs rosszabb egy téma-nélküli halott csoportnál, ahova csak néha-néha csatlakozik egy ember. Így ezzel persze megduplázódik a Facebook marketing munka, ugyanis a céges oldal témakezelésén túl ide is külön témákat kell felvetni.

Ezzel együtt - végszóként - megemlítem, hogy még mindig a Facebook az éttermek egyik első számú marketingeszköze, ugyanis a tapasztalatunk szerint az asztalok 20-50%-a innen megtölthető, megfelelő marketing kommunikációval.

Te mit gondolsz a megváltozott Facebook szabályokról? Kommentelni ér! ;)

Balla-Seethaler Tamás
Étterem marketing szakember, gasztronómiai tanácsadó, a Seethaler Consulting tulajdonosa

kornyezetvedelem Cégünk fontosnak tartja a környezetvédelmet. Törekszünk rá, hogy irodánk "zöld irodaként" működjön, folyamataink főleg online zajlanak.